Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Eger és környéke - Gyógyvizei

2009.06.15

Hajtjuk a verklit éjt nappallá téve. A nagy rohanásban legtöbbször épp önmagunkra és egészségünkre nem marad idõnk, pedig figyelnünk kell arra, hogy testünk és lelkünk is feltöltődhessen. Ehhez tökéletes hely lehet Eger környéke.

 

 Fenyőerdő közepén – Egerszalók


Az elmúlt fél évszázadban felfedezett hazai gyógyvizek története úgy kezdődik, hogy kőolaj és földgáz után kutattak, amikor gyógyvizet találtak. Nincs ez másként Egerszalókon sem, ahol a falu határában az első kutat 1961-ben fúrták. Az eltelt évek alatt a gyógyvíz építette a most már helyi nevezetességnek számító, Európában egyedülálló sódombot, amelyhez hasonló természeti képződmény a világon csak két helyen található: Törökország ázsiai részén, Pamukkaléban és az USA-ban, a Yosemite Parkban. A fürdő oldalában most még betonfalon ömlik le az elhasznált víz, de a remények szerint néhány év múlva itt is kialakul egy sófal.

Erdő szegélyezte völgyben, a sódomb mellett épült fel az Egerszalóki gyógy- és wellnessfürdő, amely már zavartalanul használható, de a fürdőhöz kapcsolódó szálloda építése még tart. A fürdő felosztása kettős, egyik oldalán gyógyvizes medencéket próbálhatunk ki akár kint, akár bent, a másik oldalon élményfürdőt csúszdával és pezsgőfürdővel.

Jótékony hatások: A 65-68 °C-os gyógyvíz 30 nyomelemet tartalmaz, enyhén savas jellege lehetővé teszi a tartós fürdőzést, mert nem oldja a bőr savköpenyét. A rendszeres fürdő alkalmas csontsérülések, ízületi és reumatikus bántalmak gyógyítására, gerincbetegségek, idegrendszeri betegségek – idegzsába és ideggyulladás –, anyagcserezavarok (köszvény, pikkelysömör, cukorbetegség) és mozgásszervi betegségek kezelésére. Javítja a vegetatív idegrendszer zavarait, kötőszöveti és bőrbetegségek ízületi elváltozásait, alkalmas mozgásszervi műtétek utókezelésére és az egészség megőrzésére is.

 



A fürdő érdekessége a két rönkfából épített szaunaház, ahol mézes, sörös és jeges szaunaszertartásra is benevezhetünk. A férfiakat a sörös, minket inkább a mézes szaunázás vonz, a finn szaunázás élményét pedig leginkább a jeges szertartás adja vissza. A remek szaunamestereknek hála, a forró szauna után a hozzám hasonló cidrizők is gondolkodás nélkül merülnek fejbúbig a „jeges” vízbe.


Nem kell messzire utazni, elég Egerszalókig menni, hogy a mesés keletből ízelítőt kapjunk. A Shiraz Hotelben az Ezeregyéjszaka hangulata elevenedik meg, és olyan úri huncutságokat próbálhatunk ki, mint a hammam, a vízipipa és a mentatea. Ha már arra járunk, érdemes betérni az Egri Korona Borházba is, ahol nemcsak finom borokat, de igen finom ételeket is kóstolhatunk.


Egri gyógyvizek


Az egri termál- és strandfürdőben a melegebb kénes és a hűvösebb radonos gyógyvíz jótékony hatását élvezhetjük, ezenkívül az élményfürdőben kicsik és nagyok különböző medencékben élvezhetik a fürdőzést, vagy akár sportolhatnak is.

 



A fürdőkomplexum mellett található a ritkaságnak számító Török fürdő, amelyet szintén radonos gyógyvízzel töltenek fel, és jótékony hatással van a mozgásszervi megbetegedésekre (ízületi kopások, ízületi gyulladások, gerincbántalmak). A Török fürdő érdekessége, hogy nemcsak utánozza a török fürdőkultúrát, hanem tényleg a török időkből maradt ránk, és végig megőrizte jellemző stílusjegyeit. Igazi időutazás belépni a zöld szamárhátíves Zsolnay kerámia burkolatú fürdőbe, és felnézni a kupolába, ahol aranylapocskák csillognak.

 


Csak egy kis bizsergés – Mátraderecske

Mátraderecske eldugott kis falu, amelyet a Mátrában kanyargó úton lehet megközelíteni. Mindenki csalódni fog, aki hallott már a híres mofettáról, és valamilyen látványos dologra számít. Mátraderecske kincse a szemnek láthatatlan, és Magyarországon egyedülálló.

 



Jótékony hatások: A mofetta magas szén-dioxid- és radontartalmú, alacsony hőfokú vulkáni kigőzölgés, amely igen kedvező hatással van a keringési és érrendszeri problémákra. A Mátraderecskei (Mofetta) Szén-dioxid Szárazfürdő és Gyógyászati Központban egymást érik a már-már csodásnak számító gyógyulások, pedig az ember nem érez mást, csak egy kis bizsergést a talpán. A gáz és a szárazfürdő jótékony hatását orvosi eredmények is bizonyítják, és a helyiek szerint ennek köszönhető, hogy az itt élő emberek régóta hosszú életűek.

 


Irány a Bükk!

Egertől keletre, bő húszperces úttal érhetjük el Bogácsot és a Bogácsi termálfürdőt. A kénes, 34-38 °C-os gyógyvizet az 1950-es években fedezték fel. (Itt is kőolaj után kutattak, és termálvizet találtak.)

 



Jótékony hatások: A fürdő öt gyógymedencéjének vize hatékonyan elősegíti a reuma, az ízületi és mozgásszervi betegségek, a légcsőhurut, a nőgyógyászati, egyes gyomor-, epe- és májbetegségek, bőrbetegségek gyógyulását, ezenkívül alkalmazható törések utókezelése gyanánt is. A fürdő területén működik kemping, panzió és egy szolgáltatóház, ez utóbbiban – mint általában a fürdőkben – minden szolgáltatás elérhető, amely egy wellnesshétvégéhez nélkülözhetetlen.

Tipp: A gyógy- és szárazfürdők használatának vannak ellenjavallatai, ezekről a fürdők honlapjain vagy magukban a fürdőkben lehet tájékozódni. A fürdők áldásos hatásukat akkor tudják kifejteni, ha legalább két-három héten keresztül napi fél órát töltünk fürdőzéssel, de pontos javaslatokat szintén az egyes fürdők tudnak adni.