Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Halloween valószínűleg a kelta kultúra őszre (november 1-jére) eső újév Samhain ünnepéből ered.

 

Kép

 

 

 Ezen az éjszakán, úgy hitték, hogy az elmúlt évben meghaltak lelkei összezavarhatják az élők életét, mivel a lelkek ezen az éjjel vándorolnak a holtak birodalmába.

 

 

 

Kép

 

Az emberek a szellemeknek ételt és állatot áldoztak, hogy megkönnyítsék a vándorlásukat. Britanniának Rómával való kapcsolata idején két rokon római ünnep is elvegyült a halloweennel, úgyhogy mai állapotában ez az autentikusnak ismert kelta ünnep komoly mediterrán elemeket tartalmaz. Az első a római Feralia, a holtak emléknapja (innen a holtakról való emlékezés rituáléja), a másik pedig Pomonának, a gyümölcstermésért felelős númennek a napja (az ő szimbóluma volt a mai halloweeneken fontos szerepet játszó sok alma).

 

Kép

 

 

A kereszténység terjesztésekor a hittérítők azt a feladatot kapták, hogy lehetőség szerint a keresztény szokásokat a pogány ünnepekhez igazítsák azok betiltása helyett. Így ez a pogány ünnep a keresztény mindenszentek ünnepe lett (omnium sanctorum). III. György pápa a 800-as években a korábban május 13-án ünnepelt Szűz Mária és a mártírok emléknapját október 31-re helyezte át.

Írországban ez az éjszaka All Hallow's Eve, „Mindenszentek éjszakája” nevet kapta. November első napja volt az ünnepnap, All Saints' Day (All Hallow's Day, „Szentek napja”). Később ez a kettő sok helyen összemosódott.

 

 

Kép

 

A halloween az angolszász országokban a boszorkányok, kísértetek és egyéb szellemek ünnepe október 31-én.

 

A töklámpás lett az idők folyamán a halloween legfontosabb jelképe. Az angol egyenes fordítás „carved pumpkin”. Az ilyenkor használt kivájt vigyorgó töklámpás angol nyelvterületen elterjedt neve: Jack O’Lantern.

 

Kép

A történet szerint nevét egy Jack nevű részegestől kapta, aki az ördögtől olyan ígéretet csikart ki, hogy lelke nem fog a pokolra kerülni. Jacket viszont a mennyországba sem fogadták be. Az ördög egy széndarabot adott Jacknek, amit ez egy marharépába rakott lámpásnak. Azóta Jack lelke ennek a lámpácskának a fényénél keresi nyugvóhelyét. Amerikában az eredeti marharépát a jóval látványosabb tök váltotta fel.

 

 

Kép

 

Amerikában halloweenkor az ajtó előtt jelmezbe öltözött gyerekek jelennek meg, akik Trick or treat! szabadon fordítva: „Cukor vagy bot!” („Cukrot vagy csínyt!”) kiáltással felszólítva a lakókat állásfoglalásra. Elméletileg a szerencsétlen ajtónyitónak van lehetősége „botot” választani – a következményekkel együtt. Általában a gyerekek édességet kapnak, a felnőttek pedig jót szórakoznak.

Kép

 

Amerikában általában baráti társaságban jelmezbált rendezve ülik meg ezt az ünnepet. A halloween nagyon fontos ünnep Amerikában. Ezzel ellentétben a szülők nem engedik ki egyermeküket, mert félnek a várható közetkezményektől. Az utóbbi időben ugyanis megnőt Hallowe'en-kor az eltünt- és megölt gyermekek száma. Így ez az ünnep, az előző 10 évhez képest, nagyon sokat vesztett a jelentőségéből. 

 

 

Kép

 

Európában a halloween sokáig feledésbe merült. Néhány helyen elvétve jelmezbe öltöztek és tökdíszeket helyeztek el a lakásban, de ez a szokás is hanyatlóban volt. Az utóbbi években azonban a halloween ünneplése ismét visszatért, valószínűleg a népszerű amerikai ponyvakultúra (képregények, filmek) nyomán. Az utóbbi években Magyarországon egyre több helyen ünneplik meg. Az iskolákban beöltöznek a gyerekek és cukrot osztanak az osztályokban.

 

 

Kép

 

 

Estére: Sütőtök krémleves

Hozzávalók: Kép

1 kg sütőtök,

1db nagy krumpli,

alma,

hagyma,

3 evőkanál méz,

1 narancs leve,

2 húsleveskocka,

só, bors, szerecsendió,

friss kakukkfű,

egy deci tejszín,

5 deka vaj.

190 Celsius fokon egy óra alatt alatt puhára sütjük a sütőtököt. Amíg sül, a vajon puhára pároljuk a felaprított hagymát a kakukkfűvel, amikor már megpuhult és átlátszó, a mézzel karamellizáljuk. Felöntjük kicsivel több mint egy deci vízzel, amibe beleteszünk a két leveskockát, a meghámozott, kockára vágott krumplit és almát, és közepes lángon puhára főzzük. Amikor már puha a krumpli, a levesbe tesszük a sült tök kikapart húsát.

 

Botmixerrel krémesre pürésítjük – ekkor kerül bele a narancslé, só, bors, frissen reszelt szerecsendió, majd a tejszín. Pirított tökmaggal és tökmagolajjal tálaljuk. Előző este is el lehet készíteni, semmi baja nem lesz másnapra. Gyönyörű, narancssárga, krémes, igazi őszi leves.

 

Kép

 

Ha neked is van egy jó Halloween recepted, írd meg nekünk!

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.