Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Hozzátáplálás a baba életében

2009.10.01

Hozzátáplálás a baba életében

 

 

A csecsemők hozzátáplálását akkor kell elkezdeni, amikor az anyatej már nem nyújt megfelelő mennyiségű tápanyagot a pici számára. Egyéni esetek mindig vannak, de általánosságban elmondható, hogy ez az időszak 6 hónapos kor körül érkezik el.

 

„Miket eszik a gyerek?”


Veled is előfordult, hogy a babád pár hetes korában X néni, vagy Y bácsi megkérdezte: „Aztán eszik-e már töltött káposztát ez a gyerek?” Anyukáink visszaemlékezéseiből tudjuk, hogy 20-30 évvel ezelőtt a hozzátáplálás más szabályok szerint (vagy éppen szabályok nélkül) történt. Ezért valóban előfordulhatott, hogy a 6-8 hetes csecsemők anyukájuk által előrágott falatokat kaptak. „Mégsem volt semmi bajod!” – állítja a nagymamád, amikor azt ecseteli, hogy ideje volna már főtt étellel is megkínálni a gyermekedet. Meglehet, hogy te sikeresen vetted az „akadályokat”, ám semmi értelme, hogy kísérletezz a gyermekeddel. A csecsemők immunrendszere csak a születésük után kezd kialakulni, megerősödni. Az anyatej tartalmaz minden olyan anyagot, melyek ezt az erősödést elősegítik. Ha azonban túl korán kezded a hozzátáplálást, annak súlyos allergia, vagy emésztési probléma lehet a következménye, akár hosszabb távon is. Ezért ma már a védőnők és a gyermekorvosok is egyet értenek abban, hogy – amennyiben elég anyatej áll rendelkezésre – a hozzátáplálást nemcsak nem szükséges, de nem is szabad 6 hónapos kor előtt elkezdeni.

 

Mikor kezdjük el a hozzátáplálást?

Abban az esetben, ha bizonyítást nyer, hogy az anyatej már nem elegendő a baba számára (a súlygyarapodása elmarad az elvárttól), féléves kor előtt tápszerrel kell kiegészíteni az anyatejes táplálást. A tápszert a gyermekorvos írja fel; az anyatejhez hasonló ízű és összetételű, hipoallergén élelmiszer.
Tápszeres babák hozzátáplálását kicsivel korábban, már 4 hónapos kor körül el lehet kezdeni, de továbbra sem a felnőttek számára készült ételekkel.

 

 

 

Vannak szintén hipoallergén, receptre kapható tejpépek többféle ízesítésben. Ezek is tejalapú granulátumok, melyekhez lehűtött forralt vizet adva finom és teljes értékű ebédet, vagy vacsorát tálalhatsz a kisbabádnak. A tápszerrel táplált kisbabák korábban kezdett hozzátáplálása azzal indokolható, hogy míg az anyatejes picik mindenféle ízzel találkoznak édesanyjuk változatos táplálkozása révén, addig az állandóan egyforma ízű tápszerre esetleg hamar ráunna a pici.

 

 

 

 

Mikor érett a kisbaba a hozzátáplálásra?


A mozgását tekintve akkor, ha már legalább döntött helyzetben képes ülni. Ám nincs két egyforma csecsemő. Míg az egyik már 5 hónaposan kész az új ízek befogadására, addig a másik talán 8 hónaposan is a szopást részesíti előnyben. Figyeld meg gyermeked reakcióját, miközben ti esztek! Ha érdeklődve figyel, esetleg tátog és nagyokat nyel, valószínűleg szívesen csatlakozna hozzátok. Bármennyi idős is a kisbabád, amikor elkezdtek új dolgokat kóstolgatni, ha az ételt elutasítja, kihányja, netán súlyos hasmenést vagy egyéb szokatlan tünetet produkál, függeszd fel a hozzátáplálást! Amennyiben a tünetek nem állnak fenn tartósan, nem szükséges orvoshoz fordulni. Előfordulhat, hogy csupán nem elég érett a kisbabád annak az ételnek a befogadására, emésztésére, és később semmi probléma nem lesz a fogyasztásával.



Új ételek bevezetésénél alapvető szabály, hogy egyszerre csak egyféle újdonsággal szabad próbálkozni. Így pontosan megfigyelheted, hogy mely ételfajta milyen hatással volt a gyermekedre. Szintén fontos, hogy a mennyiségben is fokozatosságot tarts. Első nap az új ételből csak néhány kanállal kapjon a baba, és apránként emeld az adagot a napok teltével. Egy-egy étkezés kiváltása se hirtelen történjen. Első lépésként tízóraira, vagy uzsonnára adj anyatej (tápszer) helyett pépet! A főétkezések teljes kiváltására kb. 1 hónap alatt kerüljön sor!

 

 

Mit mikor?

A következő felsorolás abban az esetben követhető, ha a családban nem fordult elő ételallergia. Mivel az allergiára való hajlam öröklődik, a hozzátáplálást fokozott óvatossággal kell kezelni az érintett családokban.

 

6 hónapos kortól


Alma, burgonya, sárgarépa, sütőtök, őszibarack, meggy, gesztenye, rizs, gabonapelyhek.
Húsok: csirke, pulyka.


7 hónapos kortól


Banán, narancs, körte, fehérrépa, cukkini, spárga tök, uborka (főzve), brokkoli, paradicsom.
Hús: csirkemáj.

8 hónapos kortól


Sárgabarack, cseresznye, görög-és sárgadinnye, kelkáposzta, karalábé, zöldborsó, karfiol, lencse.
Húsok: sertés-és marhahús, hal.
Tejtermékek: natúr joghurt, túró, kefir.


10 hónapos kortól


Káposzta, zöldbab, főtt tojás sárgája.


1 éves kortól


Uborka (nyersen), retek, paprika, szója, teljes kiőrlésű gabonák, olajos magvak, méz, tojásfehérje, kifli, kenyér.
Tejtermékek: tej, sajt, vaj, tejföl, tejszín.


1.5 éves kortól


Apró magvas gyümölcsök, déligyümölcsök.

 

 

 

Hogyan főzzünk a babának?


Amíg a pici csak néhány kanálnyi mennyiséget eszik meg egyszerre, vehetsz neki készen kapható, kis üveges bébiételeket is. Ha már nagyobb adagokra lesz szükségetek, vagy egyébként is szívesen főzőcskézel, magad is készítheted a babaeledelt. Fontos, hogy az ízesítéskor ne a saját ízlésedet kövesd! A gyenge babagyomornak töredék fűszerre sincs szüksége, mint egy felnőttnek. Kerüld a sót, a cukrot! Amikor főzeléket készítesz, az első időkben mindig a burgonya képezze az alapot, és ehhez társíts mást, pl. almát, paradicsomot. A zöldséget-gyümölcsöt kevés vízben tedd fel főni, inkább mindig pótold az elfőtt folyadékot! Így a lehető legtöbb vitamint tudod megőrizni. A pépesítéskor a főző lé segítségével hígíthatod megfelelő állagúra az ételt. Időt takaríthatsz meg, ha egyszerre nagyobb adagot főzöl, és lefagyasztod pl. kis joghurtos poharakban, vagy jégkocka tartóban.

 

 

Segítség, nem eszik a kisbabám!


A kisbabád eleinte boldogan nyelte a színes kiskanálból a pépeket, pár hét után azonban sztrájkba fogott és újra csak szopni akar? Ne félj, nem rontottál el semmit! A jelenség szinte minden babánál megfigyelhető. Az oka valószínűleg a fogzással magyarázható. Nagyjából ez idő tájt kezdenek kibújni az első fogak, és bizony fájdalmas lehet, ha a baba véletlenül ráharap a kiskanálra. Használj kevésbé kemény műanyagból készült kiskanalat! Ha pedig a pici semmiképpen sem akar kanalazni, ne erőltesd, inkább adj neki pótlást cumisüvegből! Idővel úgyis visszatér a kanállal való evéshez, az izgalmas, új ízekhez.

 

 

És a folyadék?


Általános nézet, hogy míg a baba szopik, nincs szüksége külön folyadékpótlásra, hiszen az anyatej eleje vizes, megfelelő szomjoltó. De mi a helyzet a pépes ételek bevezetése után? A hozzátáplálás megkezdésével fontos, hogy folyadékot (elsősorban visszahűtött forralt vizet, vagy babavizet) is rendszeresen kínálj a kisbabádnak. Ám, ha ő nem akar inni, ne erőltesd! Valószínűleg elég folyadékhoz jutott a szoptatás során. Ne aggódj, ha megszomjazik, el fogja fogadni az innivalót! Itt is alapvető szabály, hogy kerülni kell a cukrozott italokat, mert ezek tartós fogyasztása károsíthatja a még ki sem bújt fogacskákat.